ออฟไลน์ด้วยแอป Player FM !
#131 - Celo Platform / Dr. Litter Anna
Manage episode 409993362 series 2994706
Dr. Litter Anna, aki már gyerekkorában is azt szerette volna, ha nagyobb lenne a társadalmi egyenlőség és kisebb a környezetszennyezés. A köz sorsa érdekelte, ezért jelentkezett az ELTE jogi karára. Környezetvédelmi joggal, majd klímavédelmi joggal foglalkozott. Az első magyar EU elnökséget látták el kollégáival 2011-ben, ő az EU-s klímapolitikai jogi munkacsoportot vezette, valamint az ENSZ-es klímakonferenciákon az uniós álláspontot koordinálta a témában.
Lányának és ikerfiai megszületése után vágtott bele a régi ötlet, a Celo megvalósításába. Az ő ügye az ügyek összefogása lett. Tavaly májusban elindult a fenntarthatósági ügyeket összefogó Celo platform, melynek víziója egy kultúraformáló gazdasági és társadalmi ökoszisztéma létrehozása.
Vállalatok számára a Celo étlapot kínál a cég brandjéhez illő fenntarthatósági ügyek megtalálásához. Jól célzott marketingfelületen népszerűsíthető a cég által választott ügy, így vállalatok élő fenntarthatósági ügyeken keresztül, közvetlenül kapcsolódnak fogyasztóikhoz és munkavállalóikhoz, növelve a márkahűséget és erősítve a munkáltatói márkát. ---
Nézd meg ennek a podcast-epizódnak a videó változatát:
---
Iratkozz fel a - sallang mentes - havi hírlevelünkre:
---
Hallgasd meg es iratkozz fel:
---
Magyar Business Podcastről:
https://www.magyarbusiness.org/MBP
321 ตอน

ทุกตอน
×ขอต้อนรับสู่ Player FM!
Player FM กำลังหาเว็บ